A La Liga 24/25-ös évada megannyi izgalommal kecsegtetett a futball rajongói számára. A spanyol élvonal labdarúgó bajnoksága tele volt fordulatokkal, izgalmas mérkőzésekkel és rengeteg gyönyörködtető góllal. Ez a szezon remek alkalmat nyújtott a legális fogadóirodák kedvelői számára, mert az olyan online lehetőségek mint az Ice Casino sportfogadás szekciója által nem csak nyomon lehetett követni, de tétekkel részévé is lehetett válni a tabella alakulásának.
A La Liga tabella végeredménye alapján igyekeztünk egy összefoglaló írást létrehozni. Ebben a cikkben szerepeltetjük és meg is vizsgáljuk a végső állást. Több szempont alapján is megnézzük, kik voltak a szezon legeredményesebb gólszerzői. Az őket segítő asszisztolók sem maradnak megemlítés nélkül. Ugyanakkor a hálók őreiről sem feledkezünk meg. Ráadásként néhány érdekesebb adattal is igyekszünk szolgálni a La Liga 24/25 évadáról.

La Liga – állás
A La Liga ranglista legfontosabb helyezése mindössze négy pont előnnyel került az FC Barcelona birtokába szemben a második helyezett Real Madrid csapatával. Látható, hogy a vereségek száma megegyezik, azonban a Barcelona kettővel több győzelmet aratott. Mindemellett jóval több gólt szerzett, mint a második helyezett. A további top helyezések között már látványosabb a pontbeli eltérés.
A La Liga menetrend 2024/25 szakaszának lezárulása után az első öt helyezett kerül be a Bajnokok Ligájába, a hatodik és a hetedik az Európa Ligába, a tabella utolsó három helyezettje pedig visszacsúszik a másodosztályba. Érdekesség, hogy a 16. és 17. helyezett mindössze egy ponttal, a 13-15 helyezett alcsoport pedig kettő ponttal szerezte meg a bennmaradást.
| Pozíció | Csapat | Pont | Meccsek száma | Győzelem | Döntetlen | Vereség | Szerzett gólok |
| 1 | FC Barcelona | 88 | 38 | 28 | 4 | 6 | 102 |
| 2 | Real Madrid | 84 | 38 | 26 | 6 | 6 | 78 |
| 3 | Atlético de Madrid | 76 | 38 | 22 | 10 | 6 | 68 |
| 4 | Athletic Club | 70 | 38 | 19 | 13 | 6 | 54 |
| 5 | Villarreal CF | 70 | 38 | 20 | 10 | 8 | 71 |
| 6 | Real Betis | 60 | 38 | 16 | 12 | 10 | 57 |
| 7 | RC Celta | 55 | 38 | 16 | 7 | 15 | 59 |
| 8 | Rayo Vallecano | 52 | 38 | 13 | 13 | 12 | 41 |
| 9 | CA Osasuna | 52 | 38 | 12 | 16 | 10 | 48 |
| 10 | RCD Mallorca | 48 | 38 | 13 | 9 | 16 | 35 |
| 11 | Real Sociedad | 46 | 38 | 13 | 7 | 18 | 35 |
| 12 | Valencia CF | 46 | 38 | 11 | 13 | 14 | 44 |
| 13 | Getafe CF | 42 | 38 | 11 | 9 | 18 | 34 |
| 14 | RCD Espanyol de Barcelona | 42 | 38 | 11 | 9 | 18 | 40 |
| 15 | Deportivo Alavés | 42 | 38 | 10 | 12 | 16 | 38 |
| 16 | Girona FC | 41 | 38 | 11 | 8 | 19 | 44 |
| 17 | Sevilla FC | 41 | 38 | 10 | 11 | 17 | 42 |
| 18 | CD Leganés | 40 | 38 | 9 | 13 | 16 | 39 |
| 19 | UD Las Palmas | 32 | 38 | 8 | 8 | 22 | 40 |
| 20 | Real Valladolid CF | 16 | 38 | 4 | 4 | 30 | 26 |

La Liga – góllövő játékosok
A szezon legelső gólját az Athletic Bilbao színeiben játszó Oihen Sancet szerezte a Getafe elleni mérkőzésen 2024 augusztus 15 napján. Az utolsó gólszerző Dani Olma volt a Barcelona csapatából az Athletic Bilbao elleni meccsen 2025 május 25-én. Az alábbiakban egy táblázatban összefoglaltuk a legeredményesebb játékosokat.
| Helyezés | Név | Csapat | Gólok száma |
| 1 | Kylian Mbappé | Real Madrid | 31 |
| 2 | Robert Lewandowski | Barcelona | 27 |
| 3 | Ante Budimir | Osasuna | 21 |
| 4 | Alexander Sørloth | Atlético Madrid | 20 |
| 5 | Ayoze Pérez | Villarreal | 19 |
| 6 | Raphinha | Barcelona | 18 |
| 7 | Julián Alvarez | Atlético Madrid | 17 |
| 8 | Oihan Sancet | Athletic Bilbao | 15 |
| 9 | Kike García | Alavés | 13 |
| 10 | Javi Puado | Espanyol | 12 |
La Liga – góllövő statisztikák
Azon felül, hogy pusztán mennyi gólt szerzett valaki érdemes még szemügyre venni az egyéb adatokat, amik közrejátszottak. Ebben a táblázatban elsősorban a pontosság alapján lettek rangosolva a La Liga góllövőlista szereplői. Emellett némi extra információval igyekeztünk még színesebbé és változatossá tenni annak áttekintését, hogyan szerepeltek a La Liga legjobb góllövői 24/25 szezonjában.
| Helyezés | Név | Csapat | Pontosság | Rálövések | Gólszázalék |
| 1 | Borja Iglesias | Celta Vigo | 61% | 46 | 24% |
| 2 | Christian Stuani | Girona | 56% | 34 | 32% |
| 3 | Julián Alvarez | Atlético Madrid | 55% | 74 | 23% |
| 4 | Alexander Sørloth | Atlético Madrid | 53% | 79 | 25% |
| 5 | Kylian Mbappé | Real Madrid | 53% | 161 | 19% |
| 6 | Fábio Silva | Las Palmas | 49% | 49 | 20% |
| 7 | Ferran Torres | Barcelona | 46% | 48 | 21% |
| 8 | Iago Aspas | Celta Vigo | 46% | 52 | 19% |
| 9 | Kike García | Alavés | 43% | 63 | 43% |
| 10 | Robert Lewandowski | Barcelona | 42% | 115 | 23% |
La Liga 24/25 asszisztok
A gólszerzők után a legnagyobb szerepet azok játsszák a La Liga helyezési listájának kialakulásában akik a legtöbb asszisztot biztosítják. Az alábbi listában igyekeztünk felsorakoztatni azokat a játékosokat, akik kiemelkedtek ebből a szempontból a La Liga tabella mezőnyéből. Figyelembe véve nem csak a megszerzett asszisztok számát, de az átlagot is.
| Helyezés | Név | Csapat | Asszisztok | Meccsek | Átlag |
| 1 | Lamine Yamal | Barcelona | 13 | 35 | 0.37 |
| 2 | Álex Baena | Villarreal | 9 | 32 | 0.28 |
| 3 | Raphael Dias | Barcelona | 9 | 36 | 0.25 |
| 4 | Vinícius José | Real Madrid | 8 | 30 | 0.27 |
| 5 | Jude Bellingham | Real Madrid | 8 | 31 | 0.26 |
| 6 | Iñaki Williams | Athletic Club | 8 | 35 | 0.23 |
| 7 | Yeremy Pino | Villarreal | 7 | 34 | 0.21 |
| 8 | Sergi Cardona | Villarreal | 7 | 35 | 0.20 |
| 9 | Alex Berenguer | Athletic Club | 7 | 36 | 0.19 |
| 10 | Dani Rodríguez | RCD Mallorca | 7 | 37 | 0.19 |
Egyéb érdekes adatok
Miután megtudtuk, kik voltak a La Liga legjobb góllövői 24/25 szezonban nézzük meg néhány érdekesebb statisztikát. A legtöbb gól a Barcelona – Real Valladolid augusztus 31 napján történt megmérettetésén esett, amit a fogadóirodák is kiemeltek. A végeredmény 7 – 0 lett. Ezzel egyébként a Barcelona a legnagyobb különbséggel megnyert meccs címét is bezsebelte.
Ugyanakkor nem csak osztani, de kapni is képes a gólokat a Barcelona. A Villarreal elleni mérkőzésen 1 – 5 végeredménnyel kaptak ki szeptember 22-én. Végezetül azonban említsük meg, hogy a Barcelona 17 meccsen keresztül volt veretlen a szezonban egyhuzamban, amiben szerepelt egy 9 meccsen át tartó győzelmi sorozat is.

A Zamora trófea
Általában a futball világában a gólszerzők élvezik a legtöbb rivaldafényt, azonban ahogyan a legjobb fogadóirodák, úgy a Marca című újság is számon tartja a kapusok teljesítményét. A Marca 1958-óta ítéli oda ezt a díjat. A trófea megszerzéséhez legalább 28 meccsen kellett szerepelni minimum 60 perc játékidővel. A végső sorrend felállításához a kapott gólok és a lejátszott meccsek hányadosát vesszük alapul. Ennek fényében a lista így alakult:
| Helyezés | Játékos | Csapat | Meccsek száma | Kapott gólok | Átlag |
| 1 | Jan Oblak | Atlético Madrid | 36 | 30 | 0.83 |
| 2 | Thibaut Courtois | Real Madrid | 30 | 29 | 0.97 |
| 3 | David Soria | Getafe | 38 | 39 | 1.03 |
| 4 | Dominik Greif | Mallorca | 31 | 34 | 1.10 |
| 5 | Álex Remiro | Real Sociedad | 36 | 43 | 1.19 |